
Fél7kor keltem..kész csoda : D Mindig késve kelek föl, erre most időben : D és nem voltam fáradt és nyomban kipattantam az ágyból..: D huu : D ez nem jellemző rám :'D Kb. fél óra mire ki mászok az ágyból :"D Na de vissza.~ Szócal..felkeltem, felöltöztem, fogat mostam, megfésülködtem, felöltöztem és elindult 7kor *o*. Futnom kellet a buszhoz..de legalább elértem és időben bent leszek. Bementem busszal a központig, leszálltam és észre vettem, hogy előttem kb. 10 méterre ott ment Muksii ( osztálytársam ). Persze..nem akartam ordítani, így megvártam míg megáll a buszmegállóban. Megállt, megfordult és meglátott. Óriási nagy mosolyom lett. Ő kitárta a karjait és elkezdte ordítani ( a tömegben :'D ), hogy " Jaaj Gabikám, végre jösz suliba? Jaaj annyira hiányoztál ". És megöleltem *w* Olyan jó érzés volt végre valakit megölelni *w*. Majd buszon elbeszélgettünk..beszéltünk a nagy szülinapi bulijáról..meg, hogy milyen viták voltak a suliban eddig. Az is kiderült, hogy felelnem kell bioszból, és holnap föciből. Bioszból semmit sem tanultam. De Muki azt mondta, majd felel helyettem. Beértünk a suliban. És jó kevesen voltak bent oO Na m1. :'D ( hogy most mennyire részletezek owo" Sry.^^"" ) Melinda mikor meglátott, elkezdett sikítani..(amitől megijedtem :'D) majd a nyakamba ugrott és úgy sikítozott tovább. Meg is süketültem :'D. Majd a többiek is a nyakamba ugrottak. Én meg csak mosolyogtam.
Első óra matek volt. Eléggé unalmas volt, mert ezt az anyagot én már vettem :'D Szóval már tudtam is :'D De azért odafigyeltem és dolgoztam :'D Legyünk jó kislányok.^^ :''D
Második óra Angol volt. Judit néni ( angol-ofő tanár ) is nagyon örült, hogy végre suliban vagyok. *w* Szövegértéses dolgot vettünk. Diák munka angolul. Jó lenne, ha nekem is lenne diák munkám =/ De hát sajnos nincs >.< Majd egyszer : D
Harmadik óra Kémia volt. Feleltek volna a többiek, ha a kémia/fizika tanár ott lett volna. Valami dolga volt így csak fél kor esettbe órára. És akkor már nem akart feleltetni senkit se :'D. Kiadta a 100 éves dolgozatokat oO kb..2 hónaposak..és most adja ki őket.^^"" Mind két dogám 5-ös lett :'D Jó, hogy kémia az a tantárgy amit teljes szívemből utálok, de azért 5-ös vagyok belőle :'D Grat. magamnak : D Majd elkezdtem tanulni a bioszt, hát ha felelnem akkor azért tudjak valamit. De alig tudtam tanulni mert drága Pattinak be sem állt a szája :'D Nem baj szeressük Pöttöm Pattit :'D ♥ Majd szünetben nagyjából egész osztály a bioszt tanulta. Nagyon izgultam >.<. Patti mellé ültem le, mert Mela ment szóbelizni és nem akartam egyedül ülni, mert akkor senki sem tud súgni :'D Egész végig Patti kezét szorítottam, mert úgy izgultam :'D. Muki felelt, majd utána Laci és az után Kata elkezdett kérdezgetni dolgokat így elment az idő és nekem nem kellet hála az égnek! >.< Laci után nekem kellet volna x.X Biosz unalmas volt..csak beszélgettünk..a vesekőről leginkább. :'D Majd szünetben bejött Edit néni, hogy nem lesz Énekkar...ahw. hála az égnek :'D És Pitman se lesz.^^ Így csak 5 órám van.^^
Ötödik óra Nyelvtan volt. Firkálgattam, mert nem volt könyvem..meg Alízzal beszéltem mert oda ült Patti és én közém..Cinit szidtuk mert kiskurva ^^. Szakít vele egy srác..ott sír mindenkinek, hogy ő nem akarja, hogy szakítson vele, majd másnap már más pasija van :'D Mindig ezt csinálja oO És 14..éves lesz..és már majdnem lefeküdt egy sráccal..Mi a szar van már? Owo Ez DURVA! Nagyon -.-" Aztán gooztam haza. Nikivel :'D Kiakasztottam, mert mindig gyalogolnia kell velem. Ha nem jön busz akkor gyalogoljunk le egy buszmegállót Egy boltba is beráncigáltam. :'D Buszt lekéstük.^^"" De nem haragudott rám :'D jókat röhögtünk buszon :'D Majdnem ráültem egy pasira owo" Meg kicsit megtapostam.^^"" Figyelmetlen vagyok egy kicsit :'D Majd hazajöttem..megtanultam és leültem ide owo" Még fizikát kéne tanulnom..mert holnap doga, de nincsenek meg a dolgok >.<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése