Idegbeteg vagyok..~ Mint ahogy ezt mindenki tudta (:
A cíím mindent elárul (: Idegbeteg voltam ma...hát..kicsit felhúztam magam..és azután sorba jöttek a dolgok..és egyre rosszabb lett a helyzet..és majdnem bunyó lett belőle :'D
Kezdjük a reggellel..
Nem akartam felkelni. Nem tudom mi bajom volt, nagyon fáradt volt és aludni akartam..megint nagy későn keltem és 4 percem volt, hogy elkészüljek, hogy 30kor kint legyen a buszmegben. Hát emberek. sikerült : D 4 perc alatt kész lettem. Rohantam a buszmegbe. Majd rohantam központban a másik buszhoz is..és beértem, tök hamar xD Reggel nagyjából az alvás hiányon kívül még semmi sem volt. Kicsit ideges voltam de csak egy KICSIT. Elvoltam, majd kiderült, hogy az Europa nap 4. órában lesz és nem 5.-6.ban és ez mért baj? Mert 5.ben föci van senki nem készült..és 6.ban Angolt..TZ-t írunk (Y) De persze felkellet mennem fizika óra alatt Edit nénihez, igazgató helyetteshez..és ő kicsit rám ordított, hogy 5.-6. meg lesz tartva és 4.ben lesz owo" Jó. lementem a fizika terembe. Elmondtam az egész osztálynak, majd az Ohm törvényéről beszéltünk..Szünetben semmi sem volt azon kívül, hogy drágaa Molnár Lacika basztatott (: De m1. megszoktam már tőle xD Szünetben felmentünk Judit nénihez, ofőnkhöz, hogy most mi csináljunk, mert rengeteg mindenki nem hozott, föci cuccot, mert azt hittük..vagyis tegnap azt mondta be, a Henrik, hogy az 5. órában lesz és nem a 4.ben..erre ma..4.ben (Y) Aztán..Alice. mondta, hogy menjek föl vele Judit nénihez ( Megint xD ), mert a padját Attila kivitte a folyósa a folyosó büfé miatt..de Attila tagadta, hogy ő vitte ki..és csak ő volt reggel a büfében (: Erre elkezdek ordítani, hogy " Tyűű de jó. A padoknak szárnyuk van és maguktól kirepültek a folyosóra. Jaaj de jóó..-.-" Csak kicsit idegelt föl Attila : D Mostanában mindent tagad. De a végén vissza vittük a padokat. Aztán második óra..matek volt..kivételesen most nem vártam..miért? mert kijavította a dogákat..amiket tegnap írtunk...hát..2-es lett..5-ös tanuló vok..de ez most 2-es lett..miért? Mert bakker 4 oldalas volt és teli volt feladattal és külön lapra kellet dolgozni, mert dolgozat lapra tilos írni -.-" Így nem volt időm befejezni, mert csak 30 percünk volt megírni mert osztály dumált 15 percig : D Hát a dogát is büntetésből kaptuk..szóval...szívtuk (Y) Akkor kimentem valamit megkérdezni a matek tanártól..megkérdeztem és megyek vissza a helyemre..megbotlok Éva táskájában rálépek a műanyag üvegekre és majdnem akkorát estem xD Így is olyan nagy hangja volt (Y) Szünetben csodálatos dolog történt..mennék ki folyosóra..erre Gina szól, hogy "Nézd!" Megfordulok..az eddig csukott ablak..tárva nyitva a málnás poharam a földön..minden csupa málna szörp...és beleborult a táskámba..becsuktam a szememet..és mély levegőt vettem.." Inkább nem mondok semmit..és kimegyek..hagyom a fr.ncba " Kimentem..kicsit voltam feszült..mert pont Vasárnap mostam ki a táskámat..xD Majd Cina beszólt nekem..és mondtam, neki, hogy " Bakker Cina, hagyjál már békén..fogd föl, hogy ideges vagyok..nincs kedvem hülye Mátékádról beszélni..vagy arról, hogy baszni akarsz..baszónő " -.-" xD azt ott hagytam..vissza bementünk Ginával a terembe..és kiszedtem a cuccaimat a táskámból..táskám..agyon ázott..ragadott és minden tan cuccom szét ázott és piros színű lett..kivéve! Az ellenőrzöm és a matek füzetem : D De a kedvenc füzetem amibe firkálni szoktam..az ázott szét a legjobban még a lapjai is összeragadtak (Y) Jó..kiraktam az ablakba a táskám, hoyg megszáradjon..hát nem kiesett az ablakon -.-'" Nagyon ideges lettem..már azt ordíbáltam, hogy " Még mi fog történni, még mi lesz?" Kimentem a táskámért jöttem vissza..Lacika megint szekált -.-" Megint megbotlottam..Attila beszólt..és neki ugrottam.. majdnem kapott egy nagy pofont..xD Csak Andi visszahúzott, hogy ez nekem lenne rossz és nem neki, mert aztán én kapnék a tanároktól, meg tök fölösleges ez az egész..jó megértettem..de még ezután is beszólogatott, majd kiment a teremből..nagyon ideges voltam..már levegőt is alig kaptam..és meg volt egy kicsit zavarodva is..és megkértem Ginát kisérjen ki a WC-be, hogy érezzem a friss levegőt a poén az, hogy az ablak nagyon magasan van és senki sem éri el..erre ér belerúgtam teljes erőből a WC falába ami csempéből van..nagyon erősen..de úgy meglepődtem..mert most egy szép kis repedés ékeskedik a wc falon xD de csak egy kicsi xD Aztán a földre ültem és azt mondogattam, hogy " Ezt nem hiszem el..ez nem az én napom..ilyen nincs.." És már feküdtem a földön..felváltva röhögtem és örnyöngtem..szó szerint mint egy őrült xD Majd összeszedtem magamat és visszamentem a terembe..Cina megint elkezdett szidni..lekurvázott és minden más mondott neki..a poén az, hogy nem tudta, hogy az ajtóban állok..és elindultam felé..mosolyogtam és megszólítottam..és elkezdtem ordítozni és neki ugrottam...meg akartam tépni..ismétlem..csak akartam..mivel andi megint lefogott, hogy ennek se lenne jó vége..de azért próbálkoztam, mert tudtam, hogy andi nem tud sokáig lefogni..de hát Lacii segített neki..és így sikerült visszafogniuk.. és leült..de belevertem a falba a kezemmel..erősen..de nem fájt..vagyis..annyira ideges voltam, hogy nem vettem észre, hogy fáj xD De most már kezd fájni a kezem oO"" xD Kicsit..hülye dolgokon kaptam fel a vizet amin lehet nem is kellet volna..de ma úgy minden összejött..+ drága exem is szekált Lacikával ami szarul esett =/ és kész voltam (Y) xD De..nyugii nem mindig vagyok ilyen..vagyis : $$ nem vagyok ilyen..csak néha xD De..kordában tudom tartani magamat..( már amikor xD ) Úgy, hogy remek napom volt.^^ (Y) xD És szerintem még anyám is kifog készíteni..és még ma bőgni fogok.^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése