Az ajtóra pillantottam, ami mögül hangok szűrődtek be. Dübörgés és kiabálás. Még szerencse, hogy nem felejtettem bezárni az ajtót. Elégedett mosoly ékeskedett az arcomon. Felkeltem kényelmes székemből és elindultam az íróasztalomhoz. Kihúztam a középső fiókot lehetséges, hogy nagyobb mosolyra húzódott a szám. Ott volt az a dolog, ami minden szenvedésemnek véget vethet... a Kincs.
Lassan kivettem titkos helyéről, és nézegettem a kezemben. Hatalmas könnyek potyogtak a földre, de még is mosolyogtam.
- Ott boldog leszek.. - motyogtam halkan.
Ajtó felé vettem az irányt, kezembe a 'reménnyel'. A dübörgés és a kiabálás még mindig nem maradt abba. Csak hangosabb és hangosabb lett. Mély levegőt vettem nehéz volt megszólalnom főleg, neki mondani.. bármit is. Könnyeim már patakokba folytak. Még egy mély levegő, majd beszédhez nyitottam a számat.
- Szerettelek. Szeretlek. És szeretni is foglak.. örökké..
- NE TEDD EZT.. KÉRLEK! - ordibálta egy számomra ismerős hang odakintről.
- Mindig is ott volt közöttünk a fal.. nem hibáztatlak se téged.. se őt. Ez az én hibám.. És csak így tudok véget vetni a saját és a ti szenvedéseteknek is. Így nem lesz több bajotok. Nem lesz egy teher a válladon akit mindig óvni kell és vigyázni kell rá. Kérlek szépen.. a síromra helyezz egy kék rózsát... - még egy mosoly jelent meg az arcomon, de ez teli volt bánattal és félelemmel.
Egyik kezembe a 'megváltásom' másik kezem a záron.
- Viszlát szerelmem.. örökké a szívembe zártalak.. - hagyták el számat az utolsó szavaim.
Meghúztam a ravaszt másik kezemmel erősen fogtam a zárat és még hallottam ahogy kattant egyet, majd mosolyogva a földre zuhantam.
Még érezhettem a vérem illatát.. és láthattam ahogy rohanva térdelnek le mellém.. hallottam a telefon pittyegését, ami a segítséget hozná.. szerintük. Szerintem a segítség már rég eljött. Utolsó arc amit láttam.. a Tiéd volt, drága szerelmem... a Tiéd.. Majd szemeim lehunyódtak.. örök álomba zuhanva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése